Az év tájháza 2009


Évtájháza

Megéri másokkal foglalkozni, másokért tenni, értékeset alkotni, nem pénzért, nem elismerésért, hanem csak úgy csinálni, annak ékes példája egy szeptemberi délelőtt Nyíregyházán, ahol a Tájház Szövetség aktuális ülésén kiosztották az „Év Tájháza 2009” díjat.

Nem volt ez szokatlan reggel, az emberek ugyanúgy keltek fel vekkereikre, ásítva itták meg kávéjukat, majd dolgozni indultak. A gyerekek rohantak az iskolába, a nagypapák újságért bandukoltak a közeli árushoz. A szél valahol fújt, valahol nem.

De a nap sütött.
Ott a teremben nagyon.
Éreztük a melegét mi öten, ott azon a reggelen.
Kedvesen meginvitáltak minket, hogy ország-világ számára bejelentsék: 2009-ben, 370 magyarországi tájház közül, német nemzetiségi tájházként először, az „Ungarndeutsches Heimat- museum in Harast” azaz a Dunaharaszti Német Nemzetiségi Tájház nyert.

Felemelő volt megérezni, megtapasztalni, hogy a mi büszkeségünk vetekedett a rendezők büszkeségével is. Felkértek minket, hogy fáradjunk ki az emelvényhez, vegyük át a díjat és élvezzük a vastapsot.

A vastapsot, a fizetségünket.
Mert tapsért is érdemes tenni.
Dr. Bereczky Ibolya a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató helyettese és egyben a Tájház Szövetség elnöke könnyeivel küszködve dicsért minket a publikum, a többi magyarországi tájházat működtető szervezet delegáltjai előtt, Szablyár Péter, a Tájház Szövetség ügyvezető elnöke példaértékűnek említette az elmúlt 3 év munkáját. Mi is megköszöntük az ő segítségüket, átadtuk nekik Lehel Bandi tájházról készült festményét, hogy mindig gondoljanak ránk, hogy amikor arra járnak, jusson eszükbe, a MI tájházunk az Ő tájházuk is egyben.

A rendezvény szünetében ismeretlen arcok ráztak velünk kezet, gratuláltak csillogó szemmel, tanácsokat, ötleteket kértek, hogy a saját házuk táját hogyan szépítsék. Tanácsokat, ötleteket lehet adni persze, a pénz pedig nagyon segít, de egy dolognak a helyén kell lenni. A szívnek!
Nálunk a helyén van!
Aznap az élet ugyanúgy haladt, mint máskor, az emberek fáradtan hazafelé tartottak a munkájukból, a gyerekek szorgosan csinálták az aznapi leckét, a nagypapák pedig már kiolvasták az újságot, s talán a szél is fújt még...

A nap pedig sütött és melegített! Olyan jólesően, olyan kellemesen, kényeztetve, mintha megköszönne valamit. Többen is érezték, csak az okát nem tudták. Érezték mindazok, akik ezért a tájházért bármi jót tettek.

Harasztin sokan érezték, köszönjük nektek!

Köszönöm barátaimnak, hogy ott lehettem, Kreisz Antalnak, Gerber Ferencnek, Kaltenecker Józsefnek és Gyarmati Attilának.


Wágner László

Oklevél